– Költözz hozzám, szökjünk meg!
– Hatvan éves vagy, én tizenhét. Ne rohanjunk ennyire! Előbb szeretnélek megismerni!
A lány csendben ül a padon, gondolkodik az életén. Miért történik mindez vele. Fél, hogy beleszeret a férfibe. Ismert író. A lány is ír, de nem ismeri senki; amolyan remete féle.
– Olyan elutasító vagy, sóhajt a férfi.
A lány nem válaszol, csak néz. Fél saját magától, fél a családjától.
– Hahó, figyelsz te rám?
– Figyelek, csak nem tudom, mit mondjak erre. Ha megtudják a szüleim, kitagadnak engem. Főleg, hogy idősebb férfiről van szó.
– Téged zavar az életkorom?
– Nem, de az embereket zavarni fogja, és azt hiszik majd, pénzéhes vagyok. Engem nem érdekel a pénzed, remélem, tudod.
A kopott pad kongott a hallgatástól, a nap lement, senki nem volt rajtuk kívül a parkban, csupán a bagoly hangját lehetett hallani.
– Gyere, sétáljunk egy kicsit, addig sem fázunk annyira. Kéred a kabátom?
– Dehogy, miket beszélsz, még a végén meglátnak bennünket!
A férfinek jól jött a hideg, megfogta a lány kezét és a szívére tette.
– Érzed?
A lány úgy hallotta a szívdobogást, mintha a keze fonendoszkóp lenne.
– Meglátnak bennünket! Fejezd ezt be, vagy hazamegyek!
Zavarban volt, mert senki nem udvarolt neki így, és bár tudta, a kortársai közt úgysem talál magához illőt, mégis elutasította.
– Mindegy, hagylak egyelőre, de tudom, hogy megszeretsz majd. Sétálunk, vagy egy remetének azt sem szabad?
A lány lehajtotta a fejét, és úgy tett, mintha nem hallaná, pedig ő is sétálni akart.
– Menjünk, de nehogy meglásson valaki.
A hosszú séta és beszélgetés után a lány még mindig rideg volt, mert folyton az járt a fejében, mi történik otthon. Az anyja nagyon szigorú.
– Mennem kell, de jó volt beszélgetni.
– Hová sietsz?
–Tudod, a családom, nem maradhatok sokáig. Kérlek, ne kísérj haza, nem akarom, hogy meglássanak!
– Menj, de hadd adjak neked valamit. Ez a legújabb, remélem, tetszeni fog.
Egy verseskötet volt. A lány megölelte és elment.
Két hét telt el. A férfi nem akarta zaklatni a lányt, aki valóban titokzatos volt, de nemcsak vele; mindenhol így viselkedett. Ez vonzó volt, mint a magány. Végül ismét találkoztak.
A férfi az irodalomról beszélt, és azt mondta, az irodalom nem az írásról, hanem a sikerről szól.
– Mikor kezdő voltam a pályán, akkor is, most is a gyönyör vezérelt, mert túl akartam élni a földi poklot. Nem volt, mit ennem. A vers és a próza volt a kenyerem.
A lány hallgatott, majd megszólalt.
– Nekem sem volt semmim, még egy szelet kenyér sem, csak a halál.
Ekkor a férfi a földre zuhant, megállt a szíve.